„A mesterséges intelligencia oktatása beépült a szakképzésbe, felsőoktatásba”

A mesterséges intelligencia oktatása már beépült a magyar felsőoktatás és szakképzés rendszerébe, és a cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra – hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára szerdán, a WHC Csoport és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány Munkaerőpiaci kihívások és az AI című konferenciájának egyik panelbeszélgetésében.

Varga-Bajusz

 

Úgy kell tekinteni az MI-re, mint ami a mindennapos munkavégzést segíti, könnyebbé teszi – jelentette ki az államtitkár. Hozzáfűzte, a szakképzésben korábban is erős volt a digitális szemlélet, különösen a duális képzési rendszerben és a szeptemberben induló tanévben hatvan szakképzési intézményben elindult a mesterséges intelligencia oktatása, amit tavasszal kiterjesztenek minden intézményre. Jelenleg több mint nyolcszáz szakmai digitális tananyag áll rendelkezésre a diákok számára és a mobiltelefon használat továbbra is biztosított oktatási célokra a szakképzésben.

A felsőoktatási intézmények is beépítették a mesterséges intelligencia oktatását a tanterveikbe, és szabályok születtek az MI használatáról, így ismét nagyobb hangsúlyt kaphat a szóbeli számonkérés – emelte ki a kereszténydemokrata politikus.

Rámutatott: a jövő munkaerőpiacán a rugalmasság és a kritikai gondolkodás lesznek a legfontosabb kompetenciák, ezért a képzésnek ezek fejlesztésére is hangsúlyt kell helyeznie. Ugyanakkor nem szabad engedni annak a nyomásnak, hogy a lexikális tudást elhanyagoljuk, már csak a történelmi és kulturális identitásunk megőrzése miatt sem – figyelmeztetett Varga-Bajusz Veronika.

Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, az elmúlt tizenöt évben jelentősen emelkedett a foglalkoztatottság, különösen a roma lakosság körében a korábbi 27-28 százalékról ötven százalék fölé, és Magyarország több foglalkoztatási mutatóban Európa élmezőnyében szerepel.

Vajda Viktor szakjogász, a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács főtitkára rámutatott, hogy az MI a két legnagyobb hatású technológia közé tartozik az elektromobilitás mellett, és jelentős mértékben hozzájárulhat a termelékenység növeléséhez. A főtitkár szerint az MI-alkalmazások elterjedése nem a munkahelyek megszüntetését, hanem átalakítását hozza. A közkeletű „human in the loop” megközelítés szerint a jövőben az MI alkalmazásakor az emberi ellenőrzés és felelősség megmarad.

Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke szerint a mesterséges intelligencia ma már az ingatlanfejlesztési ágazat teljes spektrumában jelen van, az épületüzemeltetéstől az energiahatékonysági megoldásokig, a belső terek és az épületek tervezéséig.

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a munkavállalók és a szabályozók felelőssége, hogy a változás ne veszteséget, hanem lehetőséget jelentsen. Az újdonságra való nyitottság, alkalmazkodóképesség és rugalmasság fontos kompetenciák lesznek a jövőben.

 

Varga-Bajusz

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!