Megjelent a kormányrendelet a Ferenc pápa temetésének napjára elrendelt nemzeti gyásznapról

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet arról, hogy Ferenc pápa búcsúztatásának napjára a méltó megemlékezés érdekében a kormány Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére nemzeti gyásznapot rendelt el.

Ferenc pápa

 

A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a magyar kormány mély megrendüléssel értesült őszentsége Ferenc pápa haláláról.

Az egyházfő személyisége, lelki-szellemi öröksége és világra gyakorolt hatása kiemelkedő, ezért a kormány - a nemzeti együttérzés és tisztelet kifejezéseként - nemzeti gyásznapot rendel el a temetésének napjára, azaz április 26. szombatra.

A nemzeti gyásznapon a nemzeti lobogót félárbocra engedik, az állami és önkormányzati intézményekre, valamint középületekre pedig fekete zászlót kell kitenni. A kormány arra kéri a magyar embereket, hogy méltósággal, csendes főhajtással emlékezzenek meg Ferenc pápa életéről és szolgálatáról.

A kormány rendelete nem tartalmaz a szórakozóhelyek, rendezvények, kulturális programok megtartására vonatkozó korlátozásokat, azaz a zene- és műsorszolgáltatásra vonatkozó szabályok sem módosulnak a gyásznapon.
 

A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály az MTI-t arról tájékoztatta csütörtök este, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Ferenc pápa temetési szertartásán a Szent Péter Bazilikában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!