Megjelent az Erősödő Kárpát-medence program felhívása

Megjelent az Erősödő Kárpát-medence program 2026-ra szóló felhívása, amelyre november 13-tól lehet jelentkezni; a program keretösszege másfél milliárd forint lesz, ötszázezer forinttól kétmillió forintig lehet kérelmet benyújtani december 4-ig, kizárólag elektronikus úton – közölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nacsa Lőrinc

 

Nacsa Lőrinc hozzátette: a pályázati felhívás elérhető a bgazrt.hu oldalon és a kulhonimagyarok.hu oldalon, a megvalósítási időszak a következő naptári év.

A pályázati kiírás a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, programjainak és rendezvényeinek megvalósítását szeretné ösztönözni,

e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával – mondta az államtitkár. – Pályázatot nyújthat be a kiírás megjelenésétől számított legalább két évvel korábban bejegyzésre került szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, valamint – a Kárpátalja megyén kívül működő diaszpóraszervezetek kivételével – ukrajnai székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, egyéb nonprofit szervezet, egyházi jogi személy, továbbá határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye.

A nemzetpolitikai államtitkárság 2011 óta hirdet nyílt pályázatokat a külhoni magyar közösségek támogatására, céljuk a külhoni magyar közösségek szülőföldön való megmaradásának és boldogulásának segítése – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Kitért arra is:

az elmúlt tizenöt évben tízszeresére nőtt a nemzetpolitikai célú összkormányzati források éves összege;

2010 óta 6500, a Kárpát-medencében és a diaszpórában működő magyar intézmény és szervezet fenntartható működéséhez járultak hozzá, valamint 9600 beruházást valósítottak meg külhonban. Nyílt pályázataik keretében összesen 32 ezer tevékenység megvalósulását támogatták, ebből harmincezret a Kárpát-medencében.

Az idén csaknem kétezer nyertes pályázó kapott támogatást a program keretében – tudatta Nacsa Lőrinc.

Példaként említette a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központot a 31. Batyu Népzenei-Néptánc Tábor megszervezésével, a csúzai Jókai Mór Kultúregyesületet az adventi programsorozat megvalósításával, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetét közösségépítő programok, jótékonysági félmaraton szervezésével, az érsekkétyi Közösen Kétyért egyesületet Duray Miklósra emlékező rendezvényének megszervezésével, továbbá a székelyudvarhelyi Székely Termékek Fesztiválja megszervezésének támogatását.

Válság van, és a háború lefojtja az európai gazdaságot, de a külhoni magyarság támogatása nemzetstratégiai cél, ebből semmilyen körülmények között nem engedünk

– szögezte le az államtitkár. Hozzáfűzte, a magyar kormány a háború kezdete óta töretlenül kiáll a tűzszünet és a béketárgyalások mellett, csak a béke az, ami megoldást jelenthet a kárpátaljai magyarság számára. Ezért küzdenek és szólalnak fel minden nemzetközi fórumon.

„Ha közösségeink és a nemzetrészeink erősödnek, akkor az egész magyarság erősödik” – hangoztatta, leszögezve: a kárpátaljai magyarság támogatása területén semmilyen kompromisszumot nem ismernek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!