Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét – jelentette be a miniszterelnök videóüzenetében vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően.

A rendelkezésre álló információk alapján a Magyarországot ellátó Török Áramlat gázvezeték vajdasági szakaszán szabotázsakciót készítettek elő – mondta Orbán Viktor. Hozzáfűzte, személyi sérülés nem történt, és a gázvezeték zavartalanul működik. Egyeztetett Szerbia elnökével, megköszönte Vucic elnöknek a szerb hatóságok munkáját. A szerbek a gázvezeték védelmét megerősítették.
Ennek a vezetéknek a működése Magyarország számára létfontosságú, a magyar gázfogyasztás hatvanszázalékát ezen keresztül szerezzük be
– hangsúlyozta Orbán Viktor. Bejelentette, hogy ezért elrendelték a vezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét. A szerb hatóságok nyomoznak, a magyar hatóságok folyamatos kapcsolatban vannak velük – tájékoztatott a miniszterelnök.
Kiemelte, Európa felé egy soha nem látott energiaválság közeledik. Az európai országoknak szükségük van, és még nagyobb szükségük lesz az Oroszországból érkező energiára is.
Ukrajna évek óta azon dolgozik, hogy Európát elvágja az orosz energiától. Felrobbantották az Északi Áramlatot, lezárták a Magyarországra érkező gázvezetéket, idén a Barátság vezeték lezárásával olajblokád alá vették Magyarországot, a Török Áramlat oroszországi szakaszát pedig katonailag folyamatosan támadják – fejtette ki a kormányfő. Rámutatott:
Ukrajna törekvése Magyarország számára életveszélyt jelent. Magyarország energiabiztonsága nem játék, meg fogjuk védeni az energetikai rendszerünket, a családok biztonságos ellátását és nemzeti érdekeinket is.
