Csütörtöktől érhető el a Határtalanul program legújabb pályázata - jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtótájékoztatón. Rámutatott, a kutatási eredmények szerint a programnak köszönhetően az elmúlt években jelentősen megnőtt a magyarországi fiatalok külhonról, nemzetpolitikáról és a külhoni magyarokról szerzett ismerete.
Az új pályázat keretében olyan, legalább kétéjszakás kirándulásokra lehet pályázni, amelyen minimum tíz tanuló vesz részt. A kirándulásokat Románia, Szlovákia, Szerbia, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire lehet szervezni, az igényelhető támogatások mértéke utazásonként egy- és hétmillió forint között van – közölte az államtitkár.
Az MTI kérdésére elmondta, a pályázat keretösszege 9,8 milliárd forint, de az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ha ennél több kérelem érkezik be, akkor a kormányzat tárgyalni fog a keret megemeléséről. A pályázatot az állami iskolák mellett az egyházi, civil és alapítványi fenntartású oktatási intézmények is beadhatják. A kiírás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a bgazrt.hu oldalon olvasható.
A célországon belüli helyszínek felkeresésekor számos segédanyag áll rendelkezésre, az elmúlt években számos informatikai fejlesztéssel, adatbázissal segítették az iskolákat és a pályázó tanárokat, azért, hogy könnyebben meg tudják szervezni az utazásokat – fejtette ki Nacsa Lőrinc. Megjegyezte,
korábban gyakorlatilag minden pályázatot támogattak, amely formailag és tartalmilag megfelelt kiírásnak. Mi pályázati aktivitást várunk és nem lefele szeretnénk ezt a keretet faragni, hanem inkább fölfele.
Az a célunk, hogy minél több magyarországi fiatal jusson el a külhoni magyar lakta területekre azért, hogy a nemzeti összetartozás hálóját az egész Kárpát-medencében egyre szorosabbá szőjük – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Kiemelte: a pályázat során előnyben részesítik azt, ha valaki egy külhoni iskolával veszi fel a kapcsolatot és olyan programokat tudnak közösen kialakítani, amelyek tovább erősítik a fiatalokban a magyar-magyar kapcsolatot.
A Határtalanul program a nemzetpolitika egyik legrégebbi és legsikeresebb programja; a kormány 2011 óta folyamatosan lehetőséget biztosít arra, hogy a magyarországi diákok eljussanak külhoni magyarlakta területekre. A program kezdete óta 580 ezer diák utazhatott a határokon túlra. Cél, hogy szervezett körülmények között, a kormány támogatásával minden magyarországi iskolás életében egyszer a tanulmányai alatt eljusson a külhoni magyarlakta területekre – magyarázta Nacsa Lőrinc.
Hangsúlyozta, a kutatási eredmények azt igazolják, hogy a programnak köszönhetően az elmúlt években jelentősen megnőtt a magyarországi fiatalok külhonról, nemzetpolitikáról és a külhoni magyarokról szerzett ismerete.
A mai fiatalok most már sokkal alapvetőbb tudással rendelkeznek ezen a területen, mint korábban, a Határtalanul programmal ezeket az eredményeket tovább akarják erősíteni és
bíznak abban, hogy a személyes élmények hatására a fiatalok később a saját családjukkal is visszatérnek ezekre a területekre és őrzik a kirándulás alatt kialakított kapcsolataikat
– mondta el az államtitkár. Köszöntötte az Összmagyar anyanyelvi tábor mintegy kilencszáz diákját; a tizenöt ország százötven településéről érkezett fiataloknak azt mondta, minden magyar fiatal óriási értéket képvisel és a szoros kapocs, ami összeköti őket, az a magyarság.