A magyar püspökök Ferenc pápa lelki üdvéért miséztek a Szent István-bazilikában

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai misét mutattak be a hétfőn elhunyt Ferenc pápáért szerda este a budapesti Szent István-bazilikában.

Veres András

 

A szertartást vezető Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke a mise elején kiemelte: nekünk, magyaroknak különösen hálát kell adnunk Ferenc pápáért, aki számtalan alkalommal adta jelét a magyar nép iránti figyelmének és tiszteletének.

 

Michael Wallace Banach

 

Michael Wallace Banach apostoli nuncius homíliájában arról beszélt: húsvéthétfő békéjét és nyugalmát áttörte Ferenc pápa halálának fájdalmas híre. Bár már régóta súlyos tüdőgyulladásban szenvedett, eltávozása mégis váratlan volt.

Ferenc pápa annyira az életünk részévé vált, hogy halála miatt elhagyottnak érezhetjük magunkat. A remény és az együttérzés egy hangja - amelyből túl kevés van ma a világon - elcsendesedett - mondta az apostoli nuncius.

Három szóban foglalta össze Ferenc pápa válaszát kapott hivatására: az irgalom, a remény és a szinodalitás. Ferenc pápa merészen és radikálisan igyekezett az irgalmasságot az egyház tanításának és tevékenységének középpontjába helyezni. Irgalmasnak lenni annyit jelent, hogy szívünk a szenvedőkért dobban. Erre gondolt Ferenc pápa, amikor úgy beszélt az egyházról, mint tábori kórházról.

Az Isten irgalmába vetett mély bizalomból fakadt a második legerősebb jellemvonása, a remény. Ferenc pápa 2025-re meghirdette a remény szentévét. Arra hívott minket, hogy a remény zarándokai legyünk, és ő maga is a remény zarándokaként hagyott el minket. Húsvét vasárnapján - orvosa utasítása ellenére - még egyszer megjelent nyilvánosan a Szent Péter-bazilika erkélyén és pápamobiljával körbement a tömegben - idézte fel Michael Wallace Banach. Hozzátette:

olyan volt, mintha elbúcsúzott volna tőlünk és még egyszer, utoljára arra buzdított volna, hogy legyünk olyan férfiak és nők, akik nem a hatalomban vagy a tulajdonban reménykednek, hanem Krisztus megváltásának örömében.

Ferenc pápa azt is megtanította nekünk, hogy a kifelé tekintő egyház olyan egyház lesz, amely meghallgat, amely együtt halad a döntésekben és nehézségekben. Így mutatta fel a szinodalitás, az együtt haladás fogalmát, mert bár Istentől kapott szerkezete van, az egyház a hit családja. A szinodalitás megvalósítása akár Ferenc pápa utódjának kulcsfontosságú feladata is lehet, hogy az egyház megmutassa az egyre polarizáltabb és megosztottabb világban, hogy lehetséges az egymáshoz való viszonyulás más módja - fejtette ki az apostoli nuncius. Arra szólított fel:

járjuk tovább a Ferenc pápa által megvilágított utat, az irgalmasság, a remény és a szinodalitás útját.

 

Semjén

 

A szentmisén jelent volt mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Áder János volt köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, a testvéregyházak képviselői, köztük Fabiny Tamás evangélikus püspök és a diplomáciai testület több tagja.

 

Ferenc pápa

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!