A mezőgazdaság, különösen a szőlészet és borászat kultúrát teremt - hangoztatta a XXX. Szent György-hegyi Napok rendezvénysorozatát megnyitva a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Veszprém vármegyei Kisapátiban, a Fischer Birtokon.
A Csobánc hegyközsége, a Tapolcai medence és a Badacsony alkotta kultúrtáj nemzetközi mércével mérve is a világ egyik legcsodálatosabb vidéke, ahol több évezredes hagyományai vannak a szőlőművelésnek, borkészítésnek - jelentette ki Latorcai Csaba. Hozzátette: a kormányzat támogatja, fejleszteni kívánja az agrárgazdaságot, azon belül kiemelten kíván gondoskodni a magyar szőlészet és borászat feltételeinek javításáról, segíti a turizmus további élénkítését , valamint támogatja a kultúrát, a helyi értékek és hagyományok megőrzését is.
2027-ig a magyar kormány több mint 5400 milliárd forintot biztosít a mezőgazdaság számára, 40 pályázati konstrukción keresztül, ennek a forrásnak több mint nyolcvan százaléka magyar adófizetői pénzekből származik, a magyar költségvetésből, és mindössze húsz százalékot biztosít az Európai Unió - közölte az államtitkár. Megjegyezte:
a magyar szőlészek és borászok tudják, a saját bőrükön érzik, tapasztalják, hogy az Európai Unió döntéshozói, az uniós bürokraták nem érdekeltek a magyar mezőgazdaság felzárkóztatásában, nem érdekeltek abban, hogy a magyar agrárgazdaság, benne a magyar szőlészet és borászat fejlődjék.
Ők abban érdekeltek, hogy az unió alapító országainak mezőgazdasága növekedjen - fűzte hozzá. Rámutatott: magyar részről ezért is tartják felháborítónak, hogy az Európai Unió vezetése most minden alapszabályt a sutba dobva akarja Ukrajnát az unióba felvenni, aminek eredményeként minden fejlesztési forrás Ukrajna újjáépítésére, az ukrán mezőgazdaság fejlesztésére fog elmenni, megfosztva a magyar gazdákat minden - eddig akár csak részlegesen hozzáférhetővé tett - uniós forrástól, támogatástól
Ezért is tartja fontosnak, hogy minél többen vegyenek részt a véleménynyilvánító szavazáson, erősítsék meg a magyar kormányt, hogy hatékonyan léphessen fel a magyar érdekek védelmében
- hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Kitért arra, hogy a Kisfaludy-program idén újabb lehetőségeket kínál a fejlesztésekre, valamint felidézte, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője kezdeményezései alapján a kormány a napokban döntött több, a Balaton környékét érintő beruházás elindításáról. Döntött a kormány arról, hogy megteremti a Balaton valódi körbevonatozhatóságát, ennek érdekében új sínpálya is fog épülni Balatonakarattya környékén, folytatják az északi parti vasútvonal villamosítását, illetve a vasútállomások korszerűsítését célzó programot is.
A XXX. Szent György-hegyi Napok keretében szerdán borversenyt tartottak, 116 nevezett bor közül választották ki a bírálók a legjobbakat. A következő napokban kulturális és gasztronómiai rendezvények követik egymást.