Latorcai Csaba: A kereszténység kiállja a történelem próbáját

A kereszt nemcsak vallási, hanem kulturális szimbólum is, az európai civilizáció egyik alappillére. Innen, Gyenesdiásról üzenjük: van létjogosultsága a keresztnek, a hitnek, a közösségnek és a békének – hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető alelnöke vasárnap a Zala vármegyei településen, a KDNP helyi szervezete által örökbe fogadott Határkereszt szentelésén, a Zaol.hu tudósítása szerint.

Latorcai

 

Latorcai Csaba kijelentette, igazi civil kurázsi kell a KDNP „Fogadj örökbe egy keresztet” programjában való részvételhez, ahhoz, hogy valaki nyíltan kiálljon keresztény értékei mellett.

A kereszt nemcsak vallási, hanem kulturális szimbólum is, az európai civilizáció egyik alappillére. Az a szellemi üldöztetés, ami ma nyugatról érkezik, és megkérdőjelezi a keresztény kultúra létjogosultságát, veszélyezteti azt az értékrendet, amelyre közös jövőnket építenénk

– mondta az ügyvezető alelnök. Hozzáfűzte, „innen, Gyenesdiásról üzenjük: van létjogosultsága a keresztnek, a hitnek, a közösségnek és a békének. Mi, kereszténydemokraták, a béke harcosai vagyunk – összefogással, kitartással, hittel –, és győzni fogunk, mert a kereszténység kiállta a történelem próbáját, és ki fogja állni ezután is.”

 

Gyenesdiás határkereszt

 

Simon Attila, a KDNP Zala vármegyei elnökségének tagja felidézte, a párt 2022-ben hirdette meg a „Fogadj örökbe egy keresztet” elnevezésű mozgalmat, amelyhez a gyenesdiási szervezet is csatlakozik.

„Célunk, hogy apró, hétköznapi cselekedetekkel hívjuk fel a figyelmet az Alaptörvény első mondatára: «Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette». Úgy hisszük, ha azt szeretnénk, hogy a keresztény Magyarország ne csupán a történelemkönyvekben éljen tovább, akkor a jelen embere sem maradhat tétlen” - fogalmazott Simon Attila.

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere elmondta, a környéken számos oltalomra méltó kereszt található, köztük az 1919-ben állított hálaadó kereszt, amely Pap Márton és Ángyán Mária fogadalmaként hirdeti a háborúból való megmenekülést. „Ezek a keresztek nemcsak a vallásos hit jelei, hanem a közösségi emlékezet részei is. Meg kell őriznünk őket, mert múltunkat és értékeinket képviselik, tájékozódási pontot jelentenek a lelkünk számára is” – hangoztatta a polgármester.

Az alapszervezet a programhoz csatlakozva vállalta, hogy a Gyenesdiás és Vonyarcvashegy határán, a 71-es út mentén álló, műemléki nyilvántartásban szereplő Határkereszt állagmegóvásáról hosszú távon is gondoskodik.

 

Latorcai Gyenesdiás

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!