Latorcai Csaba: Brüsszel baloldali elitje gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában

A Brüsszelt vezető baloldali elit igazából gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában, és egy gazdasági érdekcsoportot kiszolgálva mindent elkövet azért, hogy Ukrajnát soron kívül vegyék föl az Európai Unióba - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken.

Latorcai Csaba és Vinnai Győző

 

Latorcai Csaba az országjáró fórumsorozat helyi állomásán tartott sajtótájékoztatóján fontosnak nevezte, hogy a magyar emberek kiegyensúlyozott tájékoztatást kapjanak arról, milyen kockázatokkal jár Ukrajna soron kívüli, minden eddigi uniós szabályt sutba dobó európai uniós felvétele.

Azt látjuk, hogy a brüsszeli baloldali elit nem a kiegyensúlyozott tájékoztatásban érdekelt, hanem ebben a témában eltagadja a legfontosabb részeket a saját gazdasági érdekei és lehetőségei miatt

- fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Hangsúlyozta, Magyarország nem támogatja, hogy Ukrajnát soron kívül vegyék föl ebbe a közösségbe, a magyar embereknek pedig jogukban áll megismerniük minden kockázatot, amelyet a gyorsított eljárás jelent.

Egy háborúban álló országot akarnak felvenni, amelynek gazdasága romokban hever, ezt pedig a Közép-Európától elvont pénzekből kívánják feléleszteni. Magyarország és Közép-Európa azért kap jelen pillanatban támogatást az Európai Uniótól, mert a magyar régiók, jóllehet ütemesen zárkóznak föl az Európai Unió átlagához, még mindig hosszú utat kell bejárniuk, a magyar kormány pedig abban érdekelt, hogy a magyar régiók minél gyorsabban és hatékonyabban fejlődjenek - fejtette ki az államtitkár.

Hozzáfűzte, kockázatot jelent az ukrán mezőgazdaság is, az ország élen jár a génmanipulációban, a soron kívüli uniós felvételének pedig a magyar gazdák lennének az igazi kárvallottjai. Ugyanígy nem tisztázott, hogy mi történik a fegyverekkel, azok milyen biztonsági kockázatot jelentenek az EU polgáraira, valamint nincsenek még tisztázva az ország egészségügyi felzárkóztatásával kapcsolatos kérdések sem. Ezeknek a kérdéseknek a rendezése elengedhetetlen Ukrajna csatlakozása előtt, de

Brüsszel baloldali vezetése nem érdekelt abban, hogy az Európai Unió polgárai tisztán lássanak, és abban sem, hogy Ukrajna felkészülten, a felvételhez szükséges hosszú utat bejárva legyen tagja a közösségnek

 - fogalmazott Latorcai Csaba, hozzátéve, a magyarok a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás segítségével kaphatnak tiszta képet és segítséget a döntéshez ebben a témában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!