A kultúra, az identitás és a patriotizmus hármassága meghatározza, valójában kik vagyunk – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Veszprémben, a Petőfi Színházban rendezett könyvbemutatón. A Magyar Lélek Alapítvány 2023-ban indította el a Verancsics Akadémia Kultúra-Identitás-Patriotizmus előadás-sorozatát, az azonos című könyvben az eddig elhangzott előadásokból válogatott tartalmak olvashatók.

A kultúra egyebek mellett az a viszonyrendszer, amelyet a mindennapi érintkezés során használunk, az identitás a többi között az általunk fontosnak tartott értékek képviseletét jelenti, a patriotizmus pedig a szülőföld iránti szeretet, amely az ember legősibb vonzódása
– fogalmazott Navracsics Tibor. Megjegyezte, bár a Kultúra-Identitás-Patriotizmus, Fejezetek a Verancsics Akadémia előadás-sorozatából című könyvben idézett előadások Veszprémben hangzottak el, a kiadvány regionális, valamint országos érdeklődésre is számot tarthat.
A könyvet olvasva az utókor majd talán úgy gondol ránk, hogy Veszprém a mi korunkban az ország és Európa egyik megkülönböztetett városa volt – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője Veszprém kiemelkedő eredményeit méltatta, erős veszprémi kötődését hangsúlyozva.
Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója szerint a színház a kultúra temploma, amely reményt, hitet ad az embereknek.
Mocsai Lajos kézilabdaedző, a magyar férfikézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a kultúrán belül a mozgáskultúra jelentőségéről beszélt, rámutatva, az segít a közösségépítés, a felelősségvállalás és a küzdőképesség elsajátításában is.
Nagy Károly címzetes apát, kanonok hangsúlyozta: fontos lenne, hogy az emberek különbséget tudjanak tenni jó és rossz között, ami manapság egyre több nehézséget okoz.
