A kormány három olyan ukrán katonai vezetőt tiltott ki, aki a kényszersorozásért felelős – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, a kormány szomorúan vette tudomásul, hogy folytatódik a kényszersorozás Kárpátalján, és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására hívta fel az ukrán hatóságok figyelmét a kormány nevében.

Felidézte, hogy „tavaly Sebestyén József honfitársunk halt bele a kényszersorozásba”, most pedig egy szívbeteg, az ukrán sorozóbizottságok által is többször alkalmatlannak nyilvánított magyar ember lett áldozata ennek.
Ez egy megtámadott, háborúban álló országban is elfogadhatatlan – hangsúlyozta, jelezve: a magyar kormány különösen kényes arra, ha a kárpátaljai magyarság jogait veszik semmibe. Az európai normákkal is ellentétes az, ami történt, ezért a schengeni övezetből történő kitiltásokat is elrendelete a kormány.
„Ezt az Ukrajnát akarják már 2027-ben beléptetni az Európai Unióba”, nekik akar az EU több ütemben összesen 1500 milliárdos támogatást adni, amit hitelnek próbálnak meg álcázni – emelte ki a miniszter. Rámutatott: ezért is kiemelt fontosságú a nemzeti petíció.
A magyar álláspont mindig is egyértelmű volt, Magyarország elítélte az orosz támadást, befogadta az Ukrajnából menekülőket, humanitárius segítséget nyújtott. De az is mindig világos volt, hogy Magyarország a béke pártján áll, a lehető leggyorsabban tűzszünetet és békét akar Ukrajnában. Világossá tettük azt is, hogy ez nem a mi háborúnk, nem vagyunk hajlandóak katonákat és fegyvereket küldeni és nem fizetünk Ukrajnáért – szögezte le Gulyás Gergely.
Úgy összegzett, mindezt az európai politikában érvényesíteni kell, és az ehhez szükséges erős felhatalmazást a nemzeti petíció és a választás adhatja majd meg.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy több millió családhoz érkezik a napokban magasabb fizetés a januári bérek utalásával.
A minimálbéremelés, a közszféra béremelése, családi adókedvezmények emelése és további adómentességek is hatályba léptek – emlékeztetett. Hozzáfűzte, a kormány kétszer ötven százalékkal emelte meg, azaz megduplázta a családi adókedvezményt: tavaly július 1-jével, illetve idén január 1-jével. A háromgyerekes édesanyáknak tavaly novembertől, a 40 év alatti kétgyermekes édesanyáknak pedig 2026 év elejétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.
Értékelése szerint világos rendszer ad ki a szabályozás: 25 év alatt senkinek nem kell szja-t fizetnie, ahogy a 30 év alatti egygyermekes édesanyáknak sem, a 40 év alatti kétgyermekes anyák sem fizetnek szja-t, míg a három- vagy többgyermekes édesanyák egyáltalán nem fizetnek személyi jövedelemadót.
A céljuk az, amit meg is fognak valósítani, hogy jövő évtől az 50 év alatti kétgyermekes édesanyák se fizessenek szja-t, majd a későbbiekben a 60 év alattiak sem, és a végül egyetlen kétgyermekes anya sem fizet majd szja-t.
Gulyás Gergely kitért arra, hogy a minimálbér 322 ezer forintra emelkedett. Ez a 16. legmagasabb minimálbér az EU-ban.
A minimálbérrel kapcsolatos statisztikák ugyanakkor nem adnak valós képet, mert Magyarországon kétszintű minimálbér van, míg az országok nagy többségében ez nem így van. Magyarországon a garantált bérminimumot kell figyelembe venni, az ugyanis hétszázezer emberre, míg a minimálbér alig több mint kétszázezer emberre vonatkozik. A garantált bérminimumot figyelembe véve Magyarország jobban áll a statisztikában – részletezte a tárcavezető.
Szólt arról is, januártól átlagosan tíz százalékkal nőtt a tanárok, óvodapedagógusok bére, így az átlagkeresetük 936 ezer forintra nőtt, vagyis ebben a ciklusban több mint megduplázták a tanári béreket. A kulturális, szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók tizenöt százalékos béremelése egy fontos, bár önmagában nem elegendő lépés, amelyet a jövőben folytatni kell.
A közszféra dolgozóinak rendelkezésére álló egymillió forintos otthontámogatást közel 150 ezren igényelték eddig – közölte Gulyás Gergely.
Elmondta, már 75 ezren nyújtottak be pályázatot az otthoni energiatároló programra, a kormány meg fogja emelni az eredetileg százmilliárdos program keretösszegét. A pályázati időszak lezárultával, március 15. után döntenek a támogatási keret emelésének összegéről.
A két és félmillió forintos vissza nem térítendő támogatással a kormány célja, hogy minél többen legyenek képesek nemcsak termelni, hanem tárolni is a napenergiát, és ennek köszönhetően érdemben tovább csökkentsék a családok energiakiadásait.
A miniszter bejelentette, péntektől kézbesíti a postás a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét. Azoknak a nyugdíjasoknak, akik banki átutalást kértek, február 12-én utalják a február havi nyugdíjat, egy nappal később pedig a 13. havit és a 14. havi nyugdíj első részletét.
