Háromszázmillió forinttal segíti a kormány a kollégiumok korszerűsítését

Az elkövetkezendő hónapban 300 millió forintot bocsát a kormány az egyetemek, illetve az egyetemek által fenntartott kollégiumok részére annak érdekében, hogy korszerűbbé tegyék a kollégisták mindennapjait - mondta el Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár hétfőn a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Varga-Bajusz

 

Ebből az összegből tudnak vásárolni ágyneműt, beszerezni bútorokat, konyhafelszerelést, hűtő-fagyasztót vagy mosógépet – mondta az államtitkár a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Kiemelte, a támogatást azért adják, hogy a kollégisták számára minden rendelkezésre álljon ahhoz, hogy jól érezzék magukat, tanulmányaikra és a közösségre, a barátaikra tudjanak koncentrálni.

„Szóval kollégisták a középpontban. Augusztus 15-ig küldjük meg az egyetemeknek a részleteket, és augusztus 31-ig küldhetik majd be a beszerzési igényeiket a Kulturális és Innovációs Minisztérium részére. Hajrá magyar egyetemek, hajrá kollégisták!” – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!