Felháborítónak és gyomorforgatónak tartja Soltész Miklós, hogy Magyar Péter egyik posztjában nemrég Kiss-Rigó László püspököt is támadta. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint paradox helyzet, hogy egy olyan ember nyilatkozik családvédelmet érintő ügyekben, aki a saját feleségét, három gyermekének édesanyját lehallgatta és bántalmazta.
Sajnos abban a korban élünk, amikor szinte mindent le lehet írni felelőtlenül, de a tények magukért beszélnek
– írta közösségi oldalán hétfőn Soltész Miklós, hozzáfűzve, Kiss-Rigó László püspök atya több mint négy évtizede szolgálja az Egyházat és a közösséget, nem szavakban, hanem tettekben.
Az ő nevéhez kötődik számos iskola, templom, óvoda és közösségi tér újjáépítése vagy létrehozása, ahol gyerekek, családok és fiatalok találnak otthonra és lehetőségre.
Püspöksége alatt a Szeged-Csanádi Egyházmegye az ország egyik legaktívabb, legéletképesebb közösségévé vált: hittanoktatás, szociális munka, karitatív programok és ifjúsági táborok százai működnek a vezetésével
– folytatta a kereszténydemokrata politikus. Rámutatott: az ÁGOTA-tábor és a hozzá kapcsolódó kezdeményezések is sok ezer hátrányos helyzetű gyermeknek nyújtottak élményt, törődést és hitet az elmúlt években. ÁGOTA nem csupán egy tábor, hanem országos gyermekvédelmi szolgálatot is ellát, amely évente mintegy hatezer fiatalról gondoskodik és további tízezer fiatalt támogat különböző fejlesztő, közösségi és mentálhigiénés programokon keresztül.
Kiss-Rigó püspök atya mindig is fontosnak tartotta, hogy a keresztény értékek ne elvont fogalmak legyenek, hanem valódi, élő segítség azok számára, akiknek leginkább szükségük van rá – szögezte le Soltész Miklós.
Hangsúlyozta: aki valóban ismeri őt, tudja: következetes, határozott, de szívből szolgáló ember. Nem a politikai széljárás vagy a népszerűség vezeti, hanem a hite és az elhivatottsága.
Munkája, az általa épített közösségek és az életeket formáló szolgálata önmagáért beszél.