A Kereszténydemokrata Néppárt Latorcai Csabát jelölte az Országgyűlés alelnökének, míg az új néven, magyarságpolitikai bizottságként működő nemzeti összetartozás bizottságot Nacsa Lőrinc vezeti majd – mondta Rétvári Bence frakcióvezető kedden az MTI-nek.

Latorcai Csaba közösségi oldalán köszönetet mondott a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának a parlamenti alelnöki jelölésért.
Munkámban az egész nemzetet kívánom szolgálni a keresztény értékek közéleti és parlamenti képviseletét vállalva, amely értékekért a jövőben is megalkuvás nélkül ki fogok állni
– írta a KDNP ügyvezető alelnöke.
A KDNP a szociális bizottságba, a digitális bizottságba, az európai uniós és külügyi bizottságba, a gazdasági bizottságba, a mentelmi bizottságba és az egyházügyekért felelős bizottságba delegál képviselőket. Utóbbi kapcsán Rétvári Bence hangsúlyozta: meg kell védeni az egyházpolitika területén az elmúlt tizenhat évben elért eredményeket, ezért tartják fontosnak, hogy jelen legyenek.
Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden folytatódtak az Országházban.
A parlamenti sajtóiroda korábbi közlése szerint a megbeszélések fontosabb témakörei a mandátumigazolás előkészítése, az esküokmányok aláírásának menete, az alakuló ülés előkészítése, az ülésrend meghatározása, a tisztségviselők megválasztásának előkészítése, az Országgyűlés bizottsági rendszerének kialakítása, külügyi és diplomáciai testületeket érintő kérdések voltak.
