A KDNP eddig is kiállt és a jövőben is ki fog állni a munkavállalók érdekeinek határozott és értékalapú képviselete mellett

A kereszténydemokrácia egyik legfontosabb sarokköve a szolidaritás, ezért a Kereszténydemokrata Néppárt mindig is elkötelezetten kiállt a munkavállalók érdekeinek következetes és értékalapú képviselete mellett. A párt ebben a munkában számít a Munkástanácsok Országos Szövetsége együttműködésére és szakmai észrevételeire. A szövetség vezetőivel Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke folytatott egyeztetést.

Latorcai Csaba

 

Az ügyvezető alelnök a párt elismerését fejezte ki a Munkástanácsok indokolás nélkül elbocsátott gyöngyösi és gyöngyöstarjáni dolgozók ügyében végzett tevékenységéért, melynek eredményeképpen, a helyi problémákat országos szintre emelve, érdemi párbeszéd indulhatott el a 165 érintett család helyzetének rendezésére. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke üdvözölte a területi közigazgatásban dolgozók megbecsüléséért folytatott munka gyümölcseként beérett több lépcsős béremelés kormányzati kezdeményezéssé emelkedését.

A KDNP meggyőződése, hogy a dolgozók méltó elismerése nemzeti érdek, a munka becsülete és a szociális igazságosság pedig alapvető értékek, így támogat minden olyan konstruktív törekvést, amely a munkakörülmények javítását, a kiszámítható életpályát és a tisztességes bérezést célozza.

 

Latorcai Csaba

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!