Semjén Zsolt: Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen + VIDEÓ

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és a kényes kérdésekre is könnyebben találunk megoldást – erről beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Patrióta csatornáján szerdán közzétett videóban.

A nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta:

nincs kollektív bűnösség, az emberi jogokkal alapvetően ellentétes, ha valakit a közösségéhez való tartozása miatt jogfosztanak, ezért harcolunk a Benes-dekrétumok ellen, minden szlovák-magyar kisebbségi tárgyaláson szóba hozzuk.

A németeknek lehetőségük lett volna ezt megakadályozni, azt mondani, hogy ilyen jogszabályok fenntartása mellett nem lehet az EU-ba bekerülni, elég, ha ebben a tekintetben – német szempontból – a felvidéki és a szudétanémetek üldöztetésére gondolunk – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy mindenben az adott külhoni nemzetrész legitim pártja és vezetője mögött állnak, Felvidék esetében is azt teszik, amit a Magyar Szövetség és annak elnöke, Gubík László javasol.

Az orosz-ukrán háborúról szólva azt emelte ki, hogy egyrészt

a háborúból bizonyos nyugati érdekcsoportok óriási üzletet csinálnak – gondoljunk a fegyveriparra és az energiabizniszre – másrészt „belelovalták magukat” abba a nyilvánvalóan vesztes álláspontba, hogy Ukrajna nyugati szövetséggel képes megnyerni ezt a háborút, térdre kényszeríteni Oroszországot.

A legnagyobb rossz, ami megtörténhet, egy atomháború, ami akkor lehet, ha harmadik világháború van, ami akkor történik, ha Oroszország és a nyugati szövetség kerül háborúba, ha eszkalálódik a helyzet és nyugati katonák mennek Ukrajnába. Ezért az a magyar és az emberiség egyetemes érdeke, hogy ez ne történjen meg, ne eszkalálódjon az orosz-ukrán háború, és minél előbb béke legyen.

Hozzátette: a Majdan-i „események” után „az ultranacionalista ukrán hatalom totálisan jogfosztotta az ukrajnai kisebbségeket”, elsősorban az oroszt, de a magyart, a románt is. A háború egyik oka az ukrajnai kisebbségek jogfosztása volt, az igazságos békébe beletartozik a kisebbségi jogok biztosítása.

Azon dolgozunk, hogy ha a háború véget ér a Kárpátaljáról elmenekült magyarság visszatérhessen a szülőföldjére, és ott a magyar élet feltételei biztosítva legyenek

– szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

A magyar agráriumról szólva Semjén Zsolt elmondta: az unió három szempontból is szorongatja a magyar gazdákat: csökkenteni akarja az agrártámogatást, életidegen, „sötétzöld őrültséggel” nehezíti a gazdák életét. Súlyos problémát jelent, hogy a génmódosított dél-amerikai árukat konkurenciaként rá akarják hozni az európai gazdákra.

De a legnagyobb veszély, hogy az ukrán gabonát ráeresztik az EU-ra, mert egészségre veszélyes, nálunk már régen betiltott vegyszereket használnak, génmódosított élelmiszereket állítanak elő.

A legértékesebb ukrán mezőgazdasági területek pedig már amerikai, kínai, francia és más külföldi tulajdonban vannak, hatalmas multicégek privatizálták a területeket, amelyeket nem kötnek az uniós élelmiszerbiztonsági szabályok, emiatt sokkal olcsóbban és sokkal nagyobb mennyiségben termelnek.

„Brutális termelési fölényben vannak”, ha ezt ráengedik a magyar gazdákra, azzal lehetetlen versenyezni – jegyezte meg a politikus.

Nekünk, magyaroknak a gazdáink kulcsfontosságúak és a magyar agrárium léte vagy nem léte a kérdés

– hangsúlyozta Semjén Zsolt.

Az egyházak oktatási és szociális szerepvállalásáról szólva rámutatott: az emberek az egyházban, egyházi intézményekben bíznak, amit jól mutat, hogy az egyházi iskolákba négyszeres a túljelentkezés.

Mi azt mondjuk, hogy döntsék el a polgárok, hogy a gyereküket egyházi iskolába akarják adni, vagy államiba. Mi fillérre ugyanazt a finanszírozást biztosítjuk

– tette hozzá.

Semjén Zsolt beszélt arról is: a 2026-os választások tétje, hogy vannak az életnek olyan dolgai, amik nem reparálhatók. Például a migráció vagy a háború. Ha ezeket egyszer elrontjuk, azt soha többet nem lehet reparálni. Hozzátette: a Tisza Párt az Európai Néppárt tagja, az irányításuk alatt áll, a betelepítési kvótában sem fog tudni mást tenni, mint végrehajtja.

Történelmi tapasztalat, hogy háborúba sodródni könnyű, de annak következményei beláthatatlanok, tragikusak és visszacsinálhatatlanok.

„Én nem mondom azt, hogy az Orbán-kormány hiba nélküli”, de számos nagyszerű dolgot elértünk a rezsicsökkentéstől a háromgyermekes anyák SZJA-mentességén át a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetéséig, amikre büszkék lehetünk és amiket meg kell védenünk – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!