Fülöp Attila: A világ el fogja ismerni, ha valaki elmélyült tudást szerez

Érdemes elhinni, hogy a világ el fogja ismerni azt, ha valaki elmélyült tudást szerez valamiben – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban, az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) díjátadó ünnepségén, hozzáfűzve, ez ma már nem magától értetődik, és elismerésre méltó egy olyan világban, amikor egyszerűbb gyorsnak és könnyebb láthatónak lenni, mint pontosnak és megalapozottnak.

Fülöp Attila

 

Fülöp Attila elmondta, az OKTV-versenyében 28 ezren indultak, de „ez nemcsak a statisztikáról, a számokról szól, hanem a szellemi jelenlétről is. Nemcsak az odaérkezés, de az elindulás pillanata is fontos, amikor a diákok és felkészítő tanáraik úgy döntöttek, hogy érdemes időt szentelni arra, hogy a könyv fölé hajoljunk és elmélyedjünk egy tudásban.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a magyar felsőoktatásról beszélt, amely - mint mondta - minden bizonnyal a legtöbb díjazott tanulmányainak következő állomása lesz.

Az elmúlt években a felsőoktatás megújult, aminek célja, hogy felkészült, nemzetéért tenni tudó és tenni akaró, a magyar gazdaságot erősítő fiatalokat képezzenek, akik sikeresek lesznek, mert a fiatalok sikere a nemzet sikere – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. 

Hozzáfűzte, a megújulást négy alapelv mentén hajtották végre, ezek a versenyképesség, a rugalmasság, a kiszámíthatóság és az autonómia. A díjazott diákok figyelmébe ajánlotta az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK), amelynek idei, 37. kiírására több mint hetvenezer pályamű érkezett.

 

Varga-Bajusz Veronika

 

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára közölte: a magyar oktatási eredmények meghaladják az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagát, ami a világ elitklubja.

A PISA-mérésen a 15 éves magyar diákok eredményei a három mérési területből kettőben, matematikából és természettudományból meghaladják az OECD átlagát – emelte ki Maruzsa Zoltán, példaként említve ezt a magyar köznevelés jó teljesítményére. Az OKTV díjazottjai pedig „ennek az erős rendszernek a legjobban teljesítő diákjai” – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!