A megváltozott munkaképességű emberek is értékes munkát tudnak végezni – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden, a Mozgássérült Emberek Integrált Intézménye Budapest (MEREK) látványműhelyének megnyitóján.

Fülöp Attila a Margit körúton Reptető néven megnyílt, üzlettel egybekötött látványműhelyről szólva elmondta: ez a hely nem a sajnálatról szól, hanem megmutatja, hogy értéket tud előállítani bárki, aki megváltozott munkaképességű.
A MEREK-kel dolgozó mozgássérült emberek kézműves termékeit korábban is meg lehetett vásárolni, a Reptetőben azonban találkozni és beszélgetni lehet a készítőkkel, meg lehet figyelni a munkafolyamatot, majd választani az alkotásokból – közölte az államtitkár.
Kiemelte: az elmúlt években rengeteg kormányzati törekvés történt azért, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkához jussanak, értékes munkát tudjanak végezni, mert ez nemcsak az ő szociális igényük, hanem gazdasági szempontból is értékelhető tevékenység.
„Mindenkit csak arra tudunk biztatni, hogy minél többször nyissanak be ebbe a boltba, beszélgessenek egy kicsit az itt lévőkkel, majd ha beszélgettek, akkor vásároljanak is minél többet!” – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.

Cséplőné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) vezetője elmondta, az SZGYF keretében 46 intézmény működik, ahol 136 helyszínen történik foglalkoztatás, a Reptető pedig már a második bolt, ami azért indult, hogy a mindennapokban is elérhetővé tegye a termékeiket.
Fóris Johanna, a MEREK igazgatója arról beszélt, a látványműhely és üzlet megnyitásával egy nyolcéves álom vált valóra kormányzati, önkormányzati és civil összefogással.
