Felújították a közösségi házat a szlovén nemzetiség lakta Apátistvánfalván

Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.

Soltész Miklós

 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében az összefogás eredményének nevezte a Rába-vidéken megvalósult fejlesztéseket, a szlovén nemzetiség által működtetett iskolák és óvodák, templomok, közösségi terek megújítását.

Ezek mind a megmaradást, a helyben maradást szolgálják, a feladat pedig az, hogy a Rába-vidéken élő szlovének átadják hitüket, kultúrájukat és értékeiket a következő nemzedékeknek – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. Szerinte

a Rába-vidéken megmutatkozik, hogy amikor összefogunk és tiszteletben tartjuk egymást, a nemzetek nem gyengítik, hanem erősítik egymást,

az átadott ház pedig nemcsak egy épület, hanem a jövő záloga: a fiatalok közösségének találkozóhelye a gyönyörű környezetben, az összefogás és a közös munka eredménye, amely a magyar–szlovén kapcsolatok további erősödését szolgálja.

 

soltész apátistvánfalva

 

Czunyiné Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területfejlesztésért felelős államtitkára felidézte, hogy a kormány 2019-ben fogadta el a szlovén Rába-vidék térségfejlesztési programjának támogatásáról szóló határozatát, amelynek alapján a szentgotthárdi járás hét, főként szlovén nemzetiség által lakott települése 2020-2023 között több mint 898 millió forint támogatásban részesült. A KTM, a Miniszterelnökség és az Országos Szlovén Önkormányzat közösen valósítja meg a helyi szlovének javaslatai alapján kidolgozott, az infrastruktúra mellett az oktatás, a kultúra és a gazdaság fejlesztését is támogató programot.

A minisztérium az elmúlt években megalkotta a területfejlesztés új törvényét, amely a település alapú fejlesztéssel párhuzamosan a térségi alapú szemlélet kialakítását is céljául tűzte ki. Ennek mentén több olyan program indult és részben már valósulhatott meg, amely több település, térség, kulturális közösség, vagy éppen nemzetiségi közösség közös céljait, közös feladatait szolgálja, számukra nyújthat fejlettebb közszolgáltatásokat – fejtette ki az államtitkár.

Közölte, hogy a Szlovén Rába-vidék Térségfejlesztési Program mentén eddig 24 helyi kisvállalkozás kapott beruházási támogatást, és idén is érkezett a térségből 25 pályázat, amelynek elbírálása még folyamatban van. Apátistvánfalván 2010-2025 között a kormányzati támogatásoknak köszönhetően több ütemben felújították a két tannyelvű általános iskolát és óvodát, a helyi római katolikus plébánia épületét, most pedig a közösségi házat is.

Trajbár Edit, Apátistvánfalva polgármestere elmondta: a közösségi épület komplex felújítása és bővítése két ütemben zajlott, minden rendelkezésükre álló vagy elérhető önkormányzati forrást is igyekeztek mozgósítani. Indultak például egy energetikai pályázaton, amelynek köszönhetően sikerült napelemrendszerrel felszerelni az épületet, és megoldották annak légkondicionálását is.

 

Apátistvánfalva

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!