Elhivatott, jó szakemberek dolgoznak a gyermekvédelem területén, akik talán az élet legnehezebb hivatását választották – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a kiemelkedő tevékenységet végző nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat elismerő csütörtöki ünnepségen.

Fülöp Attila a Szent Anna a nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a gyermekekért díjak, valamint miniszteri elismerő oklevelek átadását megelőzően arról beszélt: napjainkban politikai össztűz zúdul a területre, és egyesek azt próbálják elhitetni, hogy aki ezen a területen dolgozik, biztos, hogy nem jó munkát végez. Az hazugság, vagy legalábbis tévedés.
Huszonháromezer gyermek sorsa és tizenháromezer szakember munkája nem lehet egy-egy büntetőügynek a függvénye; elhivatott, jó szakemberek dolgoznak a területen
– szögezte le az államtitkár. Beszélt arról is: mindannyian tudjuk, hogy a legfontosabb és a legtöbb, amit a gyerekeinknek adhatunk, az a család biztonsága, és a legtöbb, amit a szüleinktől kaphatunk, a biztonság, amit ott éreztünk.
Nem csak a gyermekvédelemben dolgozókon, hanem a gyermekek hozzáállásán is múlik, hogy a traumából, amit a vér szerinti családtól elszakadás jelent, „ki lehet-e hozni egy gyereket”, ők mégis ezen a „lehetetlen küldetésen” dolgoznak. Akiket most díjaznak, „ebből vizsgáztak kitűnőre” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Felidézte, az elmúlt időszakban átalakították a gyermekvédelem struktúráját, és
ma már a gyermekvédelmi intézmények 75 százaléka egyházi fenntartásban van.
Az állam és az egyház elkülönülten, de együttműködve dolgozik azon, hogy segíthessenek a legnehezebb sorsú gyermekeken – közölte Fülöp Attila.
Hangsúlyozta: családközpontú gyermekvédelmet építenek, a kormány pedig több fontos döntést is hozott ezzel kapcsolatban. Tíz éve tette a kormány hivatássá a nevelőszülői foglalkozást, most pedig a nevelőszülők kiemelt díjazásban fognak részesülni, ami a kormányzat reményei szerint versenyképes hivatássá fogja tenni a nevelőszülői szakmát, és nőni fog a nevelőszülők száma, ezzel is segítve a családközpontú gyermekvédelmet.
Hozzáfűzte, január 1-jétől 15 százalékos béremelést kapnak a szociális ágazatban és gyermekvédelemben dolgozók, továbbá a kormány a gyermekvédelem 17 milliárd forintos plusz támogatásról döntött, amit részben a fiatalok közvetlen ellátására, részben pedig az intézményrendszer megerősítésére fordítanak.
A Szent Anna a nevelőszülőkért díj célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a nevelőszülők áldozatos munkájára. A díjban idén ketten részesültek.
A Szent Kristóf a gyermekekért díjat azok kaphatják, akik szakmai és emberi szempontból is kiemelkedő munkát végeznek a gyerekek és a hátrányos helyzetű fiatalok nevelésében, a gyermekvédelem, a gyermek- és ifjúságügy területén. Ezt az elismerést is ketten kapták meg.
A csütörtöki rendezvényen húszan vehettek át miniszteri elismerést kimagasló szakmai tevékenységük elismeréséül.
