Dr. Simicskó István: Akkor van jövője egy országnak, ha garantálja a biztonságot

Akkor van jövője egy országnak, ha a biztonságot, mint alapértéket garantálni lehet. Ehhez minél több fiatalt kell megszólítani a kadét programokkal – mondta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a szarvasi Honvédelmi Sportközpont családi napján szombaton.

Simicskó

 

Dr. Simicskó István kijelentette, ennek kiemelten nagy jelentősége van akkor, amikor az egész földön háborús veszélyeket látni.

A KDNP parlamenti frakcióvezetője felidézte, 2017-ben döntöttek egy tízéves haderőfejlesztési programról, ekkor fogalmazták meg a honvédelmi sportközpontok létesítésének szükségességét. A kadétprogramhoz először három középiskola csatlakozott, mostanra ez a szám 174-re nőtt.

Ez bizonyítja, hogy „van értelme fiatalokkal foglalkozni, nem mindenki az okoseszköz előtt ül” – mondta a kereszténydemokrata politikus. Hangsúlyozta: ezek a fiatalok olyan plusz tudásra tesznek szert, mint a bajtársiasság, az akaraterő, a túlélési képesség, és közülük egyre többen a katonai hivatást választják, „ami külön nagy öröm számunkra”.

Szarvason csaknem négy éve nyílt meg a Honvédelmi Sportközpont, amely azóta is százszázalékos kihasználtsággal működik, nagyon sok fiatalt tud megszólítani. A családi nappal közösséget építenek; „ez a nap is a békéről szól” –fogalmazott Dr. Simicskó István.

 

Simicskó

 

Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a kormány 2010 óta stratégiai ágazatként tekint a sportra; az arra fordítható éves költségvetés 2010-től a tavalyi évig csaknem tízszeresére, mintegy 180 milliárd forintra nőtt. Az igazolt sportolók száma hatszázezerre emelkedett, de a különböző utánpótlásprogramokkal milliós nagyságrendben érik el a fiatalokat.

Számos infrastrukturális fejlesztés történt, Szarvason a Honvédelmi Sportközpont mellett megújult egy karateközpont is, nemrég pedig arról határozott a kormány, hogy a helyi szlovák iskola sportudvarának fejlesztését harmincmillió forinttal támogatja – tette hozzá Dankó Béla.

Hodálik Pál (Fidesz-KDNP), Szarvas polgármestere kiemelte, a város büszke lehet az eredményeire, most csütörtökön tizenöt település közül kapta meg az újonnan alapított, úgynevezett Aktív Település díját. A pályázat során az infrastrukturális fejlesztéseket és a közösségi eredményeket is értékelték. Az Aktív Magyarországért államtitkárság által kiírt kihívásokon is sikeresen szerepel a város, a legújabb, 21 Napos Kihívásban például országosan a másodikak.

 

Szarvas

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!