Dr. Latorcai János teljes beszéde:

Tisztelettel köszöntöm Államtitkár urakat, köszöntöm a Fidelitas elnökét és külön megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a Tisza család képviseletében megjelent gróf Tisza György Attila urat! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves ifjú barátaim!

Ha most körbe nézünk, azt látjuk, hogy jószerével olyan épületek vesznek körbe minket, amelyek a ma már boldog békeidőknek nevezett dualizmus korszakában épültek, s melyek két világháborút túlélve mind a mai napig állnak és hirdetik a magyar nemzet, a magyar kultúra egykori nagyságát. Jó másfél évszázad távlatából egyfajta aranykorként tekintünk vissza erre az alig ötven esztendőre, pedig az államszerkezet, a gazdaság és a társadalom mélyén meghúzódó törésvonalak a kezdetektől fogva rendkívül ingataggá és kétségessé tették a Monarchia létét.

Az osztrák-magyar dominancia a nemzeti öntudatukra ébredő számtalan kisebbség számára a kezdetektől elfogadhatatlan volt, s ezt a gazdasági előnyök sem voltak képesek kompenzálni. A gazdaság hiába fejlődött rohamosan, mégsem tudta a tömegek számára megteremteni a társadalmi integráció és felemelkedés lehetőségét még itt Magyarországon sem. Az 1880-as években elkezdődő kivándorlási hullám nettó egyenlege az első világháború kitöréséig elérte az 1,2 millió főt. Mindez folyamatosan belpolitikai válságokat okozott, melyek megoldását egyre többen a dualista államszerkezet lebontásában, később erőszakos szétrombolásában látták, nem számolva annak az egész magyarság számára beláthatatlan következményeivel.

Kevés politikus és még kevesebb államférfi akadt, aki mindezt nemcsak látta, hanem a nemzet érdekeit előtérbe helyezve cselekedni is tudott, nemcsak sodródni a történelem árján.

A feladat rendkívül nehéz volt, úgy védeni és erősíteni a Monarchián belül a magyar politikai, kulturális és gazdasági önállóságot, hogy az ne bomlassza fel a dualista államszerkezetet és ne szolgáltathasson sem szellemi, sem gyakorlati politikai alapot az ekkorra már soknemzetiségűvé vált Magyarország szétveréséhez.

Gróf Tisza István tisztában volt mindezzel!

Politikai hagyatékát éppen ezért csakis ennek tükrében, ennek szellemében szabad csak megítélnünk. 

Visszaemlékezéseiből, beszédeiből tudjuk, hogy mind az általános választójog, mid az első világháborúba történő belépésünk kérdésében a magyarság létét látta veszélyeztetve, és miniszterelnökként a kor engedte keretek között próbálta elvezetni a magyarság hajóját Szkülla és Kharübdisz között. De, mint a görög mitológia hajósai, úgy ő is, ha az egyik veszélytől távolodott, akkor kényszerűségből a másik felé közeledett.

Mindez az első világháború kitörése előtt csúcsosodott ki és vált a megmaradás, vagy éppen a meg nem maradás kérdésévé. Ma már mindannyian tudjuk, hogy Tisza István szinte az egyetlen magasrangú vezető volt, aki nem támogatta a Monarchia hadba lépést. Tudta és el is mondta, hogy ezzel a háborúval Magyarország nem nyerhet, csak veszíthet. Ugyanakkor azt is tudta, hogy az osztrákok és főként a németek támogatása nélkül a minket körbevevő államok és a történelmi Magyarország területén élő nemzetiségek felprédálják hazánkat.

A történelem akkor is kérlelhetetlen tanítómester volt és megmutatta, hogy a végeredmény szempontjából nem volt valódi választása a magyarságnak, a háború és ezáltal a nemzet hajótörése elkerülhetetlenné vált. 

Ahogy a dualizmus sikerei úgy az első világháború katasztrófája sem választható el Tisza Istvántól, aki személyében nemcsak kétszer töltötte be hazánk miniszterelnöki tisztségét, hanem egy korszak legfontosabb politikusa is volt.

Az egyetlen olyan ember, aki tudta és ki is mondta, hogy elég erősek vagyunk ezeréves határaink megvédésére és aki Trianon tragédiáját követően képes lehetett volna gátat vetni a magyar nemzet belső és külső ellenségei ármánykodásának, és esélye lehetett volna a tragikus és megalázó békekötés enyhítésére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hogy mire lett volna képes Tisza István a belső és a külső romlás idején, azt ma már sohasem tudhatjuk meg, mert az ellene elkövetett negyedik merénylet végül sikeresnek bizonyult.

Tisza István meggyilkolásával egy korszak lezárult!

Az azt követő bolsevista hatalomátvétel Tisza szellemi hagyatékának tagadását fogalmazta meg. Ennek következtében válhatott mind a mai napig Tisza István és Károlyi Mihály a két szembenálló politikai irányzat, a jobb- és a baloldal igazodási pontjává.

Méltatlan lenne ma mérleget vonni kettejük között, csupán az igazság kedvéért rögzítem, hogy itt a Kossuth térnek ezen a szakaszán immár tizenegy éve helyreállt a rend, és újra a geszti oroszlán és nem a vörös gróf szellemisége uralkodik.

Tisztelt Emlékezők!

Ma, Tisza István második miniszterelnökségének idejéhez hasonlóan, háborús légkör fojtogatja hazánkat. Az alig egy hete lezajlott Európa Tanácsi ülésen ismét a harci dobok szóltak. Olyan háborúba akarnak belerángatni bennünket, amiben semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.

Ismét nagyhatalmi érdekek és játszmák hálója fonja körbe a függetlenségét és szuverenitását védő hazánkat! A helyzet azonban kedvezőbb, mint bő egy évszázada volt, mert a magyar társadalom túlnyomó többsége – pártállástól függetlenül – békepárti.

Miniszterelnökünk, Orbán Viktor álláspontja világos: se katonát, se pénzt, sem fegyvert nem adunk az ukrajnai háborúba, mert ez nem Magyarország érdeke, nem Magyarország háborúja! Ezért ki kell maradnunk abból.

Ma a háborúban való részvételünk, szemben Tisza István korával, elkerülhetőnek látszik, de csak akkor, ha az országot továbbra is olyanok vezetik, akik a nemzeti érdeket részesítik előnyben a brüsszeli birodalmi törekvésekkel szemben.

Tisza István életútja és tragédiája egybecseng a magyarság sorsával. A halálával szabad utat nyerő romlás és kommunista pusztítás pedig arra tanít, arra int, hogy a magyarságot külső ellenségei ugyan a frontokon legyőzték, de a gerincét belső ellenségei roppantották meg. 

Közös felelősségünk, hogy a történelem ne ismételhesse meg önmagát, ezért kövessünk el minden tőlünk telhetőt a béke érdekében, és ne hagyjuk, hogy a fokozódó belpolitikai feszültségek egy mai Károlyi Mihálynak nyithassanak utat.

Adja Isten, hogy így legyen!