Átfogó program az elektromos autók elterjedéséért

Az e-mobilitás elterjedéséhez fontos az elektromos meghajtású autók töltési lehetőségeinek bővítése, ennek jogi és technológiai feltételeinek megteremtése – mondta Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán pénteken. Az államtitkár rámutatott: az elmúlt időszakban olyan fejlesztések voltak az elektromos autók gyártásában, illetve a meghajtási technológiákban, hogy van esély az elektromos autók tömeges megjelenésére a közlekedésben.



Magyarországon körülbelül ezer ponton tudnak áramot vételezni az elektromos autók, a tervek szerint 2020-ra a töltőpontok száma eléri a háromezret, de Aradszki András szerint nem kizárt tízezer töltőhely kialakítása sem.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára ugyanakkor hozzátette, a közlekedési struktúra figyelembe vételével kell megtervezni, hogy első körben hová telepítsenek töltőállomásokat, az ország átutazhatósága érdekében először főként a főútvonalak mentén van szükség töltési lehetőségekre.

Aradszki András kiemelte, a tárca megkönnyítette a töltőállomás-üzemeltetés engedélyezését, dolgoznak az elszámolási rendszer jogszabályi hátterén, illetve megteremtették annak lehetőségét, hogy a lakosság különböző tarifával tudja igénybe venni otthon a töltési lehetőséget.

Az eddigi lépések után, az érdekeltekkel való egyeztetéseket követően átfogó program elindítására van szükség, aminek van előzménye, a Jedlik Ányos program, amelyet már elfogadtak – fogalmazott az NFM államtitkára.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!